Megkérdezte, hogy nekem volt-e valami ilyen félelmem.
Visszakérdeztem, hogy tudja-e, mi az a Szőranya.
Nem tudta.
Na, hát én sem tudtam.
Kicsi voltam, Anyukám újságot olvasott, valamin nagyon nevetett, én pedig minden lében kanál révén megkérdeztem tőle, hogy mi az. Mutatott egy képet. Majd felolvasta alatta a szöveget: ,,A Szőranya kegyetlenül a ketrec aljába szorítja kicsinyét.".
A képen egy kölyök majmot tudtam azonosítani, amin ott volt egy nagy fekete... hát... izé. Lenyomta a földre.
Na, nekem több sem kellett. Ez a Szőranya, ez tuti valami nagy, gonosz majom.
Úgy kezdődött, hogy elkezdtem félni attól, hogy majd értem is eljön, elvisz, hogy kegyetlenül a ketrec aljába szoríthasson. Anyám meg itt röhög rajta. Tuti összejátszanak a Szőranyával.
Volt ez a nagyobbfajta legóm -sznobéknál duplóként emlegetik-, annak tartozéka volt egy MAJOM FEJ, ilyen:
Rájöttem, hogy ez a Szőranya megtestesülése, ezt az alakot vette fel, kifigyel és majd elrabol, hogy KEGYETLENÜL A KETREC ALJÁBA SZORÍTHASSON.
A dolog beteg részeként többször megpróbáltam lekaparni az arcát -nem sikerült-, amikor legóztam, mindig benne hagytam a dobozban és a sikítófrász kerülgetett attól, ha valaki mégis előbűvölte a dobozából, hogy játsszunk vele is. Nem érthették. Ők nem tudták, mi az a Szőranya. Amitől, mellesleg, továbbra is újabb és újabb módszerekkel próbáltam megszabadulni.
Eljött ,,A" nap. Amikor ráébredtem arra, hogy nincs más megoldás, bizony a rémuralom alól való kitörésnek csak egyetlen módja van. Szóval kidobtam a kukába. Végtelen szabadságérzet, soha többé nem kell rettegnem attól, hogy az éj leple alatt, a sötétben, vagy amikor csak egyedül hagynak, bármikor is lecsapna rám, hogy elvigyen és kegyetlenül a ketrec aljába szorítson.
Na, persze.
Másnap kézbe vettem a legós dobozom -gyanútlanul, egy önfeledt legózás eszményképével fejemben.
Újra ott volt a dobozban.
Tudtam, hogy nincs menekvés, ő már csak azért van az életemben, hogy egy megfelelő pillanatban magával ragadjon és...
Elfogadtam a sorsom. Hosszú éveken át éltem ebben a tudatban, teljesen mindegy, a Szőranya úgyis értem jön, amint ballépést követek el.
Majd újabb fordulópont következett be a közös életünkben Szőranyával.
Egy kérdés indította be a folyamatot.
,,-Anyu, tulajdonképpen mi az a Szőranya?"
Felkészültem rá, hogy ,,Hát, kislányom, itt az ideje, hogy megtudd, a Szőranyával egyezséget kötöttünk, hogy ha rossz leszel, elvisz, meg akkor is, ha a sötétben maradsz egyedül, akkor is, ha itthon hagyunk egyedül, szóval valójában folyamatosan les rád és csak a pillanatot várja, hogy...."
Nem.
A szőranya az a plüssállat, amit az elárvult állatkölykök mellé tesznek, mint anyapótlék, hogy szülőanyjuk hiányától ne kerüljenek sokkos állapotba.
A képen egy olyan kismajom volt, amire véletlenül rádőlt az őt ,,védelmező" szőranya. Én meg éveken keresztül fostam tőle...
A majmokat a mai napig nem kedvelem, mert szerintem ijesztőek.
A szőranyától viszont már nem rettegek. Asszem.
Egyébként a kukából úgy tért vissza a majomfej, hogy Anya megtalálta és nem értette, hogy került oda... biztos véletlenül, úgyhogy visszatette.
Drága nővérem gyerekeinek legókészletében a mai napig fellelhető. Már senkit nem akar kegyetlenül a ketrec aljába szorítani.
