Részeg napló

„-Csókolom, én kaját szeretnék rendelni, krumplipürét. Tetszik tudni, másnaposan mindig nagyon kívánom a krumplipürét.

-Rendben, és hova küldhetem?

-Hát… Ide.”

„Láttam ott két botorkáló alakot a bokrok között, gondoltam is, hogy sikerült rajtakapni valami párocskát, erre meghallottam a röhögésed, akkor már mindjárt tudtam, hogy az nem egy pasas ott melletted, hanem csakis a Kata lehet.”

„Az elején nem volt kellemes a szomszédotoknak lenni, de mára hozzászoktunk, hogy ha meghalljuk, hogy felébredtetek, egyszerűen feljebb hangosítjuk a zenét.”

„Elég volt a jó zenékből, ittunk, most már hallgassunk valami SZART!”

„Szép bárki lehet. Sokkal viccesebb csúnyának lenni.”

„A kinézetem semmi jót nem sejtet. Ha paraszt lesz a büfés néni, oda is hányok. Nesze, rókapörkölt! Én ezt főztem…”

„De a kurvaanyázás nem szidalom. Mindenkinek két anyja van. Az édesanyja, meg a kurvaanyja.”

„Neszeld meg, hogy akciós a pia. Végy egy Csomit, szerezd be hozzá az Ádámot, körítsed némi Jánossal és Lászlóval, majd menjetek le együtt a Katlanba, ahol is ők majd úgy leitatnak, mint a bánatos kurvaélet. Majd másnap már nem kell jelmezt felvenni, így is elég ijesztő vagy egy beöltözős bulira. Halloween-jelmez- ADVANCED LEVEL!”

Bogárszarvas-kedvrossz

Villámlik. Odakint ülök az egyre sötétülő égbolt alatt Apukám összecsukható székén, az istálló közvetlen közelében. A jól ismert „lószag” megnyugtat, mellettem egy szarvasbogár mászik a takarmánytároló falán. A lassan megérkező zivatar első cseppjei szabad folyást engednek gondolataimnak is. Ez az idő negatív érzések tömkelegét kelti életre, pár pillanatig eltűnődöm azon a lehetetlenségen, hogy az ilyen időjárást be kéne tiltani. Valamelyik Coelho-könyvben olvastam viszont, hogy jó időben sokkal több ember esik depresszióba, mert ilyenkor szélesebb a szakadék a boldog emberek között és köztük – akik azt hiszik, nem boldogok. Az is átfut az agyamon, hogy ez egy átmeneti állapot, az én mini-purgatóriumom, amikor szembesítést tartok saját magammal, s ezt nehezen viselem. Jól ismerem már ennek a menetét; megfogadom, hogy innen már csak felfelé vezet az út, hogy örülni fogok az élet minden apróságának, amivel megajándékoz, hogy mindig találok örömet az ürömben, egészen addig, míg bele nem fáradok a színjátékba. Ahogy képzeletbeli mondatom végére érek, az eddig messzi dörgések egyike elér fölém, s esőcseppek százait hozza magával. Igazi nyári zivatar veszi kezdetét, aminek –úgy érzem-- éppen a középpontjában vagyok. Lassan teljesen elázik a ruhám. Szakad az eső. Kívül-belül teljes a csend, csak az eső susog. A szarvasbogár meg csak mászik tovább komótosan.

Apa-pillanat

Ahogy sétálok házunk oldalánál, már hallom Édesapám mély, dörmögő hangját a konyhából. Nagymamámtól jövök a szomszédból, ahová Édesanyám küldött szalonnáért a lebbencsleveshez. Apám a reggeli sült kolbászt majszolja a hatalmas konyhaasztalnál, közben ecseteli a világ politikai és katonai állását, Anyám vele szemben ül, jobb dolga nem révén –a szalonnát várta- hallgatja. Sok közös évük alatt már megtanulta, hogy felesleges ilyenkor Apám véleményével szembemenni, győzködni, hogy jobb belátásra térjen, mint holmi összeesküvés-elmélet, amint mond, az márpedig úgy van. Éppen az Ebola-járvány van terítéken, megérkezésem után leülök.

- Én mondom nektek, ez olyan dolog, hogy nem jött össze nekik a világ kiirtása ilyen H1N1-ekkel, meg azzal a másikkal, túlságosan új volt az… Most ezzel próbálkoznak, felélesztenek valami újat, hátha ez majd ritkítja a népet.

Csöndben nézünk, mindig elcsodálkozom Apám meggyőzőerején. Vagy nevezzük manipulációnak. Nem szeretem, amikor ilyenekkel tömi a fejem, amúgy is mindentől csak idegeskedem.

-Mennek ezek a német újgazdagok Afrikába, aztán csodálkoznak, hogy hazahoznak ilyen hülyeségeket… --süt belőle az ellenszenv, pillanatok alatt felhergeli magát az elképzelt társadalmi különbségeken- tele lesz vele a rádió, minden.

Lobbanékonyságát szerb származásának tudjuk be, mindig ezt csinálja. Apróságok miatt kiabál, ekkor kora ellenére is megőrzött szép vonásai egészen eltorzulnak, legutóbb abba lovalta bele magát, hogy a szomszéd nem maga nyírja a sövényt, hanem a munkásai. Gondolatmenetemből villámgyors témaváltása zökkent ki:

-Ez a Putyin… Itt a megoldás! Nem kell ide vírus! Simán elsöpör minket innen. A háború, na, az a valami, fellendül tőle a gazdaság, meg minden.

Tényleg ilyen egyszerű? Konyhánk ablakán kinézve bámulom a természetellenesen kék eget, majd tekintetem a karámban eszegető lovaimra réved. Valaki így dönt, hogy mától márpedig háborúzunk? Annyi mindent tanultunk történelemből, belénk lett diktálva az első, a második világháború indokai, majd azok a kifogások, amelyekkel kirobbanásukat magyarázzák. Rémképként beúszik elém, hogy ha itt háború lesz, akkor biztos kellenek majd nekik a lovaim. A szépséges lovaim… Na, nem, ennyire nem lehetünk elmaradott nemzet. A lovaimat arra fogjuk használni, hogy elmeneküljünk velük valami hegyekbe… Szent ég, de abszurd.

-Majd egy-két olyan elmaradott törzset hagynak életben, akik még embert esznek, hogy lehessen mit mutogatni. Az összes többit, amiről úgy gondolják, hogy nem elég fejlett, eltörlik a föld színéről. –majd vigyorogva ránk néz, úgy teszi hozzá- Minket is.

Fagyos csend támad a konyhában. Apám rájön, ez most Neki köszönhető, bűntudat suhan át az arcán, kiveszi a kezemből a szalonnát.

-A fagyasztóból vette elő a Mama? Pont annyira hideg, amennyire kell… Nagyon.

Majd Anyám megkérdi:

-Felszeletelnéd?

Apám pedig szó nélkül vágódeszkát vesz elő, nekiáll, a világ pedig visszazökken a rendes kerékvágásba. A felhőtlen kék ég alatt nincs már helye háború gondolatának, csak a boldog jelen van.