Dizni?

Megpróbálhatnék bármi értelmeset kihozni jelen keszekuszaságomból. Nincs kedvem.

,,Hogyantovább?"

Disney filmzenéket hívok segítségül, hogy visszaszerezzem az emberiségbe vetett hitem.

...szerencsére nem maradok egyedül továbbra sem:

Nemajánló

Felkapottak mostanában a lélektani könyvek, s a kiszélesedett piac helyet adott a kevésbé minőségi műveknek is. Egy ilyenbe futottam bele. Senki, ismétlem, senki nem veheti a bátorságot arra, hogy azt plántálja az emberekbe, hogy a szerelem nem létezik! Pláne nekem ne, hiszen a mai napig egy mesében élek fejben, igenis menthetetlenül romantikus vagyok és ezt nem hagyom lerombolni. Persze az egész maximálisan szubjektív, csak ki kellett adnom magamból, tegnap még kiabáltam is, amikor szóba került a könyv. A borítója egyébként nagyon el van találva, meg a hozzá írt ajánló is, de olyan ellentétekbe ütköztem, hogy tulajdonképpen úgy az ötvenedik oldal környékén felfüggesztettem az olvasását és azon gondolkozom, hogy visszaadom a tulajdonosának, akitől kölcsönbe kaptam, mondván, hogy jó tanácsok vannak benne. Lehet, hogy vannak azok is, de egyszerűen egyes sületlenségek nem hagynak elvonatkoztatni. Csalódnék azonban magamban, mert könyv rajtam így még nem fogott ki. :) 

Hol volt, hol nem...

A tovatűnő nyár azon óráiban, mikor a nap szokásos esti pihenője előtt narancsködbe burkolózva csókot váltott a környező hegyekkel, a lány kikönyökölt erkélye korlátján, hosszasan mélázott. Remegő ujjait kutyája szőrébe fúrta, hiszen ösztönös és oly vigasztaló volt számára ez a mindennapi mozdulatsor. Nem foglalkozott azzal sem, hogy hosszú, krémszínű ruhája gyűrötten omlott alá, a modorosságot teljes mértékben nélkülözve.

Kedves barátnője arra sétálván, felszólt neki:

-Maga rengeteget fogyott, kedvesem –kezdte megnyugtató mosollyal.

-Ugyan nem így gondolom, köszönöm, roppant simogatók hányattatott lelkemnek az ön szavai. –válaszolt a lány, azon igyekezvén, ne törjenek át könnyei csendes visszafogottságán.

-Mi bántódása esett a lelkének, ami oly erős, hogy nehezen akad párja?

A lány sóhajtott, pillanatig elgondolkozván azon, vajon javára válna, ha szavakba öntené bánatát?

-Nehéz erről szólnom, bocsássa meg szűkszavúságom. Nagyon fáj belül a szív, ha az ésszel vív ádáz háborút. Hisz szerelmünk a herceggel oly rózsaszín volt a kezdetekben, az érzelmek hirtelen hervadása mindenkit meglepett. Észre sem vettük, mire a bánat és a kétségek átvették az önfeledt és boldog elfogadás helyét.

-Nehezen feltételeztem volna róla ilyet, no de ezt teszi a rossz társaság. Meg a rossz neveltetés –szólt fejcsóválva.

-…és a tenni nem akarás –tette egésszé a listát a lány szomorú szemekkel.

-Elnézést, drágám, de most távoznom kell. Ég önnel és fel a fejjel!- mosolygott, majd sarkon fordult, nem sokkal később csak libbenő vörös fürtjei engedték sejtetni kilétét.

Szeretném tudni, mi jár a herceg fejében, hogy miért nem vesz komolyan és miért nem lángol értem többé a szíve oly hevesen. Hiszen művelt, nagy tervei voltak, mikről nem félt beszélni –gondolkozott, észre sem véve, hogy a nap időközben elbújt a távoli hegyek mögé, vörös csík emlékeztetett arra a helyre, ahol a horizontban megkapaszkodott nyugovóra térte előtt.

Hűvös nyáresti szellő borzolta fel a lány világos haját, aki csendesen könnyezve ébredt rá a dolgok múlandóságára, mintegy kiszakadva a romantikus regényből, amiben élt…

…s itt vagyok most, egy takaróba bugyolálva a kihűlő radiátor előtt, kinn porhavat görget a metsző, jeges szél, úgy érzem, kevés szomorúbb dolog létezik ezen a világon, mint mikor az ember arra kényszerül rávenni magát, hogy lemondjon valamiről, ami sosem volt az övé, s mégis görcsös ragaszkodással viseltet iránta.