Hol volt, hol nem...

A tovatűnő nyár azon óráiban, mikor a nap szokásos esti pihenője előtt narancsködbe burkolózva csókot váltott a környező hegyekkel, a lány kikönyökölt erkélye korlátján, hosszasan mélázott. Remegő ujjait kutyája szőrébe fúrta, hiszen ösztönös és oly vigasztaló volt számára ez a mindennapi mozdulatsor. Nem foglalkozott azzal sem, hogy hosszú, krémszínű ruhája gyűrötten omlott alá, a modorosságot teljes mértékben nélkülözve.

Kedves barátnője arra sétálván, felszólt neki:

-Maga rengeteget fogyott, kedvesem –kezdte megnyugtató mosollyal.

-Ugyan nem így gondolom, köszönöm, roppant simogatók hányattatott lelkemnek az ön szavai. –válaszolt a lány, azon igyekezvén, ne törjenek át könnyei csendes visszafogottságán.

-Mi bántódása esett a lelkének, ami oly erős, hogy nehezen akad párja?

A lány sóhajtott, pillanatig elgondolkozván azon, vajon javára válna, ha szavakba öntené bánatát?

-Nehéz erről szólnom, bocsássa meg szűkszavúságom. Nagyon fáj belül a szív, ha az ésszel vív ádáz háborút. Hisz szerelmünk a herceggel oly rózsaszín volt a kezdetekben, az érzelmek hirtelen hervadása mindenkit meglepett. Észre sem vettük, mire a bánat és a kétségek átvették az önfeledt és boldog elfogadás helyét.

-Nehezen feltételeztem volna róla ilyet, no de ezt teszi a rossz társaság. Meg a rossz neveltetés –szólt fejcsóválva.

-…és a tenni nem akarás –tette egésszé a listát a lány szomorú szemekkel.

-Elnézést, drágám, de most távoznom kell. Ég önnel és fel a fejjel!- mosolygott, majd sarkon fordult, nem sokkal később csak libbenő vörös fürtjei engedték sejtetni kilétét.

Szeretném tudni, mi jár a herceg fejében, hogy miért nem vesz komolyan és miért nem lángol értem többé a szíve oly hevesen. Hiszen művelt, nagy tervei voltak, mikről nem félt beszélni –gondolkozott, észre sem véve, hogy a nap időközben elbújt a távoli hegyek mögé, vörös csík emlékeztetett arra a helyre, ahol a horizontban megkapaszkodott nyugovóra térte előtt.

Hűvös nyáresti szellő borzolta fel a lány világos haját, aki csendesen könnyezve ébredt rá a dolgok múlandóságára, mintegy kiszakadva a romantikus regényből, amiben élt…

…s itt vagyok most, egy takaróba bugyolálva a kihűlő radiátor előtt, kinn porhavat görget a metsző, jeges szél, úgy érzem, kevés szomorúbb dolog létezik ezen a világon, mint mikor az ember arra kényszerül rávenni magát, hogy lemondjon valamiről, ami sosem volt az övé, s mégis görcsös ragaszkodással viseltet iránta.