Ahogy sétálok házunk oldalánál, már hallom Édesapám mély,
dörmögő hangját a konyhából. Nagymamámtól jövök a szomszédból, ahová Édesanyám
küldött szalonnáért a lebbencsleveshez. Apám a reggeli sült kolbászt majszolja
a hatalmas konyhaasztalnál, közben ecseteli a világ politikai és katonai
állását, Anyám vele szemben ül, jobb dolga nem révén –a szalonnát várta-
hallgatja. Sok közös évük alatt már megtanulta, hogy felesleges ilyenkor Apám
véleményével szembemenni, győzködni, hogy jobb belátásra térjen, mint holmi
összeesküvés-elmélet, amint mond, az márpedig úgy van. Éppen az Ebola-járvány
van terítéken, megérkezésem után leülök.
- Én mondom nektek, ez olyan dolog, hogy nem jött össze nekik
a világ kiirtása ilyen H1N1-ekkel, meg azzal a másikkal, túlságosan új volt az…
Most ezzel próbálkoznak, felélesztenek valami újat, hátha ez majd ritkítja a
népet.
Csöndben nézünk, mindig elcsodálkozom Apám meggyőzőerején.
Vagy nevezzük manipulációnak. Nem szeretem, amikor ilyenekkel tömi a fejem,
amúgy is mindentől csak idegeskedem.
-Mennek ezek a német újgazdagok Afrikába, aztán csodálkoznak,
hogy hazahoznak ilyen hülyeségeket… --süt belőle az ellenszenv, pillanatok
alatt felhergeli magát az elképzelt társadalmi különbségeken- tele lesz vele a
rádió, minden.
Lobbanékonyságát szerb származásának tudjuk be, mindig ezt
csinálja. Apróságok miatt kiabál, ekkor kora ellenére is megőrzött szép vonásai
egészen eltorzulnak, legutóbb abba lovalta bele magát, hogy a szomszéd nem maga
nyírja a sövényt, hanem a munkásai. Gondolatmenetemből villámgyors témaváltása
zökkent ki:
-Ez a Putyin… Itt a megoldás! Nem kell ide vírus! Simán
elsöpör minket innen. A háború, na, az a valami, fellendül tőle a gazdaság, meg
minden.
Tényleg ilyen egyszerű? Konyhánk ablakán kinézve bámulom a
természetellenesen kék eget, majd tekintetem a karámban eszegető lovaimra
réved. Valaki így dönt, hogy mától márpedig háborúzunk? Annyi mindent tanultunk
történelemből, belénk lett diktálva az első, a második világháború indokai,
majd azok a kifogások, amelyekkel kirobbanásukat magyarázzák. Rémképként
beúszik elém, hogy ha itt háború lesz, akkor biztos kellenek majd nekik a
lovaim. A szépséges lovaim… Na, nem, ennyire nem lehetünk elmaradott nemzet. A
lovaimat arra fogjuk használni, hogy elmeneküljünk velük valami hegyekbe… Szent
ég, de abszurd.
-Majd egy-két olyan elmaradott törzset hagynak életben, akik
még embert esznek, hogy lehessen mit mutogatni. Az összes többit, amiről úgy
gondolják, hogy nem elég fejlett, eltörlik a föld színéről. –majd vigyorogva
ránk néz, úgy teszi hozzá- Minket is.
Fagyos csend támad a konyhában. Apám rájön, ez most Neki
köszönhető, bűntudat suhan át az arcán, kiveszi a kezemből a szalonnát.
-A fagyasztóból vette elő a Mama? Pont annyira hideg,
amennyire kell… Nagyon.
Majd Anyám megkérdi:
-Felszeletelnéd?
Apám pedig szó nélkül vágódeszkát vesz elő, nekiáll, a világ
pedig visszazökken a rendes kerékvágásba. A felhőtlen kék ég alatt nincs már
helye háború gondolatának, csak a boldog jelen van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése