Van, hogy az ember azt hiszi lezárult egy korszak. Aztán van, hogy rájön, hogy valamit nem lehet lezárni. Mert az ÖRÖKRE ott marad, mindig ott lesz és soha senki nem tudja elvenni vagy kitörölni, mert az ott VAN.
Így van ez a lóval is, meg az alkoholizmussal is. Valójában persze lehet, hogy ez egyszerűen csak a függőség...
Állítólag, ha valaki alkoholista az mindig is az marad. Így lehet ez akkor is, ha valaki lovas. Ha olyan társaságban vagy, ahol rajtad kívül senkit nem érdekel, akkor nincs ott a vágy, azt hiszed már nem is érdekel. De aztán, ha egyszer csak belecsöppensz olyan szerencsések közé, akiknek ez tölti ki a mindennapjait. Nos, akkor rájössz, hogy semmit nem ért lelked bugyrainak bezárása, mert feltör elemi erővel, hogy majd beleszakadsz annyira hiányzik, meg hogy miért kell ennek így történnie?! MIÉRT?!
A ló már jó helyen van, van ugyanis valaki, aki szerelmes belé. Ez megnyugtató. Részben.
Nekem meg csak ömlenek a könnyeim mikor senki sem látja annyira fáj ez az egész. Olyan összetett, annyira bonyolult és hihetetlenül nehéz. Vártam, hogy eljussunk ide, de semmivel nem lett könnyebb. Sajnos. Nem tudom meggyászolni, mert nincs vége. Érzem, hogy ezt nem lehet lezárni. Nem tudom.
Megyek főzők egy gyurmalevest, annak most hárman is örülnek. Ez is fontos és ennek van itt az ideje most. Aztán egyszer később eljön az idő, mikor másnak lesz itt az ideje.... Egyszer.... Remélem....
Viszlát Aliz! <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése