Boldog lennék, ha glutz nem csak néha írna a blogba, az
utolsó írásait mindig megkönnyeztem. Írhatnál valami vicceset, annyi szép
pillanatod van a gyurmakuktákkal!
Sok változás következett be az életemben, aminek viszont
Limonádém továbbra is rendíthetetlenül része, csupán egy kicsivel messzebbről.
Egy újabb csavar következtében azonban közelebb kényszerülök hozni Őt magamhoz.
Tulajdonképpen a kényszer szó nem a legmegfelelőbb, öröm ez, de anyagilag talán
jobban meg fog viselni. Éppen az önéletrajzom fabrikálását hagytam félbe ezért
a bejegyzésért –mekkora áldozat! Újra szeretnék pultozni, úgy látom, abban
találtam meg a diákmunka piedesztálját. Meg kell környékeznem a
Tanulmányiosztályos nénit, hogy mi (volt) a szakdolgozat téma leadási
határideje. Késve kezdtem meg a félévet, ami olyan problémákat okozott, amikre
nem is számítottam.
Jelenleg egy bisztróban lapítok a kólámmal, ebédidő van, a
kóla vagy fél órája elfogyott, de nem jött senki megkérdezni, kérek-e valamit
még, talán az a szerencsém, hogy kezd megtelni a bisztró és ez lefoglalja a
pincéreket. Muhaha!
Ha már ilyen To Do List-té alakult ez a bejegyzés, akkor
folytatom:
Fel kell hívnom a céget, amin keresztül a gyárban dolgoztam
korábban egy pár hetet –mennyire gyűlöltem, atyavilág-, mert még mindig nem
utalták el a fizetésem. Kedves glutz, szerencsére Neked amúgy van hozzájuk egy
teljesen jó kapcsolatod, alkalomadtán ráállíthatnád a témára Őt is. Utáltam,
hogy lekezelően beszéltek velem, bármennyire is szolgamunkának tartja a
köznyelv a vendéglátást, milliószor jobban szeretem csinálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése